uszkár-Ambrus-agility

  
AZ USZKÁR
 




Sorozatunk mai választottja számtalan erényt tudhat magáénak, mert nem elég, hogy gyönyörű és elbűvölő, de egyben rendkívül elegáns is, és ha valaki csupán divatkutyának tartaná, nincs igaza, hiszen ezt a fajtát a világ legokosabb kutyái közé sorolják. Ő az uszkár, a világ egyik legnépszerűbb kedvence !

A kutyákat lehet rajongással, de lehet kritikus szemmel is figyelni, s ha az utóbbi esetet vesszük alapul, akkor biztos nem látunk
mást, mint egy tip-top, túlcicomázott kutyát. Pedig ha tudnák, hogy a valóban kissé egyedi külső mögött milyen rendkívüli belső rejtőzik, sőt, a külsőnek is megvan a maga rendeltetése. Az eredeti-leg vízivadászként használt kutya szőre munka közben annyira felszívta a vizet, hogy a gazdája pillanatok alatt a víz alá került volna a vizes szőr súlya miatt.
Hogy ezt elkerüljék, néhány helyen le kellett vágni a ku-tya hatalmas bundáját. Csakhogy voltak helyek, ahol szükséges volt meghagyni, azért, hogy védelmet nyújtson. Például a mellkas körül a hát közepéig azért, hogy melegítse a tüdőt és a szívet a hideg vízben. A lábakon kis pom-pom gyanánt azért, hogy az ízületeket kímélje, a fenekén pedig a két kis szőrgolyót azért, hogy a kutya veséjét melegen tartsa. A fejen megnövesztették, hogy össze lehessen fogni, így úszás közben nem lógott a kutya szemébe.

AZ USZKÁR EREDETE

Az uszkár eredetét illetően nem lehet egyértelmű kijelentést tenni, bár többféle elképzelés létezik. Már az 1500-as évektől találkozhatunk az uszkárral Angliában, Németországban, Franciaországban és Oroszországban, de nagyon hasonló kül-sejű kutyát már az ókori egyiptomi és görög ábrázolásokban is fellelhetünk. Az elne-vezés kifejezetten csak magyar szóalkotás, így az uszkár a magyar "úszkál" szóból származik. Az angol
és a német megfelelője (pudel, poodle) jelentését tekintve szin-tén a vízhez kapcsolható.
A német elnevezés jelentése tócsa, pocsolya. Az egyik legelfogadottabb nézet a kutya eredetét illetően Theo-dor Studer berni professzortól származik, aki azt állí-totta, hogy egy bozontos szőrzetű pásztorkutya-típus és egy vadászkutya kereszteződéséből származhat az uszkár. Az uszkár származásának kutatása közben lépten-nyomon vízikutyába ütközünk, mely állítólag elő-ször a VI. században került Észak-Afrikából Európába, mikor a mórok elfoglalták az Ibériai-félszigetet.
1454-ben Penturrichio "Canis familiaris aquaticus"-nak, azaz vízikutyának nevezte az uszkárt. 1700 körül Németországban még irodalmi művek szereplőjeként is sok-szor megjelenik ez a kutyafajta. Említett vízivadász mivolta mellett más hasznos feladatokat is ellátott az uszkár. Kocsihúzásra, terelésre, vakvezetésre egyaránt használták. Kitűnő agility versenyző is mindemellett, és mai napig a cirkuszok első számú sztárja. A törpe uszkárokat annak idején szarvasgomba-kereső kutyaként is alkalmazták.

AZ USZKÁR LEÍRÁSA

Az uszkárokat óriás, közép és toy, azaz törpe méretben tenyésztik több színvál-tozatban. Külsejével sokak csodálatát kivívta már, s valóban, közvetlen közelében lenni például egy óriás uszkárnak, ámulatba ejti az embert. Őt tartják a kiállítások egyik sztárjának. Elegáns megjelenése, könnyed, lebegő járása még inkább azzá teszi. Feje kissé
elkeskenyedő, stopja enyhe, orrháta egyenes. Orrtükre fekete, bar-na vagy ezüstszürke. Fülei hosszúak, lelógnak, végük le-kerekedő. Háta egyenes, ágyéka feszes, feneke vízszin-tes vonalú.
Lábai oszlopszerűek, mancsa kerekded, ujjai zártak. Far-ka egyenesen áll, melyet még kölyökkorban felére cson-kolnak. Szőrzete zsinóros vagy fürtös, mely lehet fekete, fehér, ezüst, barna vagy úgynevezett apricot (sárgaba-rack színű). A lényeg, hogy csakis a teljesen egyszínű változat az elfogadott. Manapság több nyírásmód létezik az uszkároknál, ilyen a hol-land fazon, a bárányfazon, a kölyökkutya fazon és az oroszlánfazon.
Méretei alapján megkülönböztetünk törpeuszkárt, melynek a marmagassága 28 cm vagy annál kisebb, súlya pedig 3-5 kg, középuszkárt 35-45 cm között, melynek súlya 8-10 kg és óriás uszkárt 45-60 cm közötti magassággal, valamint 20-35 kg súllyal. Napjainkban ez a méret leggyakrabban 52-62 cm között mozog. Szőrét naponta célszerű fésűvel majd kefével átfésülni, mely valójában nagyon egyszerű feladat. Ráadásul van egy nem mindennapi előnye a fajtának, mégpedig az, hogy egyáltalán nem hullik a szőre, viszont 6-8 hetente célszerű kutyakozmetikushoz vinni.

AZ USZKÁR TULAJDONSÁGAI

Az uszkárt egyes felmérések szerint a világ második legokosabb kutyájának tartják. Nagyon intelligens, jó felfogóképességű kutya, aki könnyen képezhető. Rendkívül já-tékos, szinte fáradhatatlan. Temperamentumos, mely abban is megmutatkozik, hogy gazdájához is
odaadóan ragaszkodik. Híres különleges alkalmazkodó- és bele-érző képességéről, így tökéletes családi kutya válhat belőle.
Türelmes, hűséges és gyerekszerető. Bármilyen la-kásban remekül érzi magát, egy a fontos, hogy elegen-dő mozgást biztosítsunk számára. Az uszkár jó tulaj-donságai mellett még igen érzékeny is és sokat ked-veskedik.
Valójában tehát, ha igazságosan akarjuk értékelni ezt a csodás fajtát, és eltekintünk a sokak által "szőke nősnek" tartott külsőtől - mely ráadásul szép is -, rá kell jönnünk, hogy az uszkár az egyik legideálisabb családi kutya.




http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/ezust-uszkar/uploads/silberl_we.jpg

http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/kutyafalu/uploads/40_2.jpg

http://www.kutya.hu/0109/images/04-2.jpg

http://kutyulik.hupont.hu/felhasznalok/16421/kepfeltoltes/uszkar_torpe.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldalmenü
Szavazás
tetszik az oldalam?
igen
nem
Naptár